Történetünk:

Aprófalva Óvoda

Az óvoda 1958-ban épült, emeletes épület, mely Napköziotthonos Óvoda néven 4 csoporttal kezdte meg működését. Az intézménynek, helyt adó telek teljes területe, 1905m2, melyből 395 m2 területet foglal el az épület és 1510 m2 es udvarrész tartozik hozzá.
Az intézmény fennállása óta rendszeresen karbantartott, az 1970 évektől folyamatos volt az elektromos hálózatok, a vízvezeték cseréje, javítása és a fűtés korszerűsítése.
Óvodánk 1993. november 30.-án az SZMK egyetértésével kezdeményezte a névmódosítást, mely 1994-ben a fenntartó engedélyével hivatalosan is megkapta az Aprófalva nevet.
1996 és 97 között, Duró Lászlóné óvodavezető által kezdeményezett, 1 Ft-os gyűjtésből kerülhetett sor az udvar felújítására, melynek köszönhetően az udvar ma is jó állapotú.
2004-től évenként felújításra került egy-egy csoportszoba, gyermeköltőző helyiség, gyermekmosdó, majd 2005–ben az óvoda felső szintjére megépült 48 m2-es tornaszoba, mely megfelelő lehetőséget nyújt a gyermekek mozgáskultúrájának fejlesztésére.
2015-ben az udvar korszerűsítésének jegyében nagy udvari árnyékoló került kiépítésre.
2016-ban óvodánk megkapta a „Zuglói” előtagot, és címében a Bánki Donát park helyett, immár Bánki Donát utca szerepel. Ebben az évben is folytatódott a korszerűsítés. A két tálaló konyha (burkolatának) felújítása, ablakcsere valósult meg, és beüzemelésre került egy nagy teljesítményű ipari mosogatógép, valamint a régi elhasználódott mosogató tálcákat, új korszerű rozsdamentes mosogatókra cserélték.
2017- ben megtörtént a 4 csoportszoba tisztasági festése, és megkezdődött az elhasználódott nyílászárók (ablakok) folyamatos cseréje, mely első körben, az alsó szinten található 2 csoportszobában valósult meg.
Továbbá folytatódott a 2015-ben megkezdődött udvarkorszerűsítés. Önkormányzati Sportpályázatból, és fenntartói felajánlásból 2 db udvari játékeszköz telepítése (lengőhíd, fészekhinta) valósulhatott meg. Intézményünk folyamatosan törekszik a megújulásra, folyamatosak a fejlesztések és a programbővítések. Bízunk benne, hogy a jövőben is lehetőségünk lesz tovább fejleszteni az óvodát.